Miért van szükségünk a szentmisére?

A múlt hónapban az eucharisztikus Jézus iránti helyes magatartásról elmélkedtünk azzal a céllal, hogy a 2020-as Eucharisztikus Kongresszusra készülve megújuljon a vele való bánásmódunk és személyes viszonyunk. Az Eucharisztiát azonban nem csak statikus módon kell tekinteni, mint az Úr Jézus valóságos jelenlétét és mint lelki táplálékot a szentáldozásban, hanem dinamikus módon is, mint a golgotai keresztáldozat megjelenítését és újbóli felajánlását az Egyház részéről.

Jézus ugyanis nem elégedett meg azzal, hogy 2000 évvel ezelőtt egyszer s mindenkorra feláldozta önmagát a világ megváltásáért, hanem ezt az áldozatot, vagyis saját feláldozott Testét és Vérét az Egyház kezébe adta az Utolsó vacsorán, hogy azt nap mint nap felajánlhassuk a mennyei Atyának dicsőítő, hálaadó, engesztelő és kérő áldozatként a világ végéig. Ez a szentmise első és legfontosabb célja és rendeltetése, aminek csak gyümölcse és folyománya a szentáldozás. Az Egyház papjai által naponta felajánlja Istennek a szentmiseáldozatot, még akkor is, ha a hívek nem tudnak rajta jelen lenni, mert az emberek által naponta elkövetett bűnök, a naponta felbukkanó problémák, szenvedések, nyomorúságok és az Istentől naponta kapott megszámlálhatatlan kegyelem és ajándék szükségessé teszi a napi dicsőítést, hálaadást, engesztelést és kérést.

Az emberiség kezdetei óta érezte az áldozatbemutatás szükségét, ami a természetfeletti világgal való kapcsolattartás alapvető gesztusa. Gondoljunk csak Káin és Ábel áldozatára. Az ember lemond valamiről, ami nagyon értékes számára, azt elégetve megsemmisíti és így jelképesen Istenhez juttatja, az áldozat kiegészítő része pedig a lakoma, amikor pl. az áldozati állat húsának el nem égett részét az áldozatot felajánló közösség elfogyasztja, közösségre lépve ezáltal az Istennel. Az áldozat felajánlás és az áldozati lakoma szerves része az Istennel való szövetségkötésnek is.

Az ember azonban mindig érezte az ilyenfajta áldozatok elégtelenségét. Mit tudunk ugyanis felajánlani Istennek, ami már eleve nem az Övé? Az igazi áldozat maga az áldozatot bemutató ember, az ő szívbéli hite, odaadása, bűnbánata. A végtelen, örökkévaló, tökéletesen szent Istenhez azonban még ez sem méltó áldozat. Ezért Isten maga gondoskodott méltó áldozati ajándékról: Fiát küldte a földre, aki tökéletes engedelmességével jóvá tette az emberek összes engedetlenségét. A végsőkig, a keresztig tartó szeretetével minden embernek megszerezte a bűnbocsánat és az új istengyermeki élet lehetőségét. A régi, az emberi bűn miatt felbomlott szövetség helyébe új és örök szövetséget kötött Isten és a megváltott emberiség között. Ehhez a szövetséghez csatlakozunk, illetve ezt újítjuk meg, amikor résztveszünk a szentmisén, és főleg amikor szentáldozáshoz járulunk. Egymás között is szövetségre lépünk Jézus áldozata által, mint Krisztus titokzatos testének tagjai, új választott népének, Egyházának élő építőkövei.

Miért járunk tehát szentmisére? Hogy bemutassuk Teremtőnknek a köteles imádás, dicsőítés, hála áldozatát, hogy engeszteljünk magunk és mások bűneiért, hogy kérjünk, hogy megújítsuk Istennel kötött szövetségünket, hogy Jézus Teste lelkileg tápláljon minket, hogy így egyesüljünk Megváltónkkal és mindezek által Isten szent népévé váljunk.

Kovács Ervin Gellért OPraem