A jövendő dicsőség záloga

                A tegnapi nappal, Krisztus Király ünnepével, elérkeztünk az egyházi év végéig. Ez az ünnep előre szemünk elé állítja, amit a Hiszekegyben így vallunk: Jézus újra eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége. Az ünnepet a XX század elején rendelte el az Egyház, éppen abban a korban, amikor számos ország megszűnt királyság lenni és az addig keresztény társadalmak megkérdőjelezték az addigi vallási, erkölcsi, kulturális alapokat, melyeket a krisztusi értékrend határozott meg. Ettől kezdve a szabályokat nem az Isten és nem is a keresztény hit szabja meg, hanem a néptömegek többségi szavazata, illetve a néptömegeket háttérből láthatatlanul irányító keresztényellenes klikkek. Ezek elhitetik az emberekkel, hogy csak akkor lesznek szabadok és boldogok, ha Krisztust letaszítják trónjáról és helyébe önmagukat ültetik. Ugyanarról a hazug ígéretről van szó, amivel a kígyó hitegette ősszüleinket az Édenkertben: „olyanok lesztek, mint az Isten, ti szabjátok meg a jót és a rosszat”.

                Ezzel szemben a Krisztus Király ünnepét bevezető pápa, XI Piusz azt hangsúlyozza, hogy Krisztus már isteni voltánál fogva is Úr, de miután emberré lett és feláldozta értünk életét, vére árán is megszerezte az uralmat az emberiség és a világmindenség fölött. Az Atya neki adta az egész teremtett valóságot és őt tette meg bírának élők és holtak fölött. Most még rejtett a hatalma, engedi magát elutasítani, megvetni és megalázni, mint egykor Pilátus előtt. De akkor is, amikor a töviskoszorú volt a koronája és a kereszt a trónja, Ő volt az, aki az Atya jobbján ül, aki eljön az ég felhőiben az Őt szolgáló angyalok seregével, és halálával végső győzelmet arat ellensége: a bűn, a halál és a Sátán fölött.

                Most is elrejti dicsőségét és hatalmát a kenyér és bor szerény és szegényes színeiben, de így is Úr s Király a Föld felett. Csak Ő tud egybeforrasztani békességben minden népet s nemzetet, ha azok alávetik magát szelíd uralmának és elfogadják törvényeit. Minden földi hatalom és tekintély egyszer elenyészik, csak az Ő országa marad meg mindörökké és maga alá vet minden más hatalmat. Ekkor minden térd meghajol előtte és ellenségei is leborulnak lábai elé. Mindenkinek el kell fogadnia megfellebbezhetetlen ítéletét, akár az örök boldogságot, akár az örök kárhozatot jelöli ki számára. Csak az léphet be örök országába: az élet és szentség, a szeretet, igazságosság és béke országába, aki már itt a Földön felismerte Őt rejtett formájában a rászoruló embertársban, az Egyház tanításában és szentségeiben, főképpen az Oltáriszentségben. Ha már itt és most le tudok borulni előtte a szentmise Kenyerében és Borában, ha vágyom Vele egyesülni a szentáldozásban és ezt meg is teszem minden lehetséges alkalommal, ha mindig gondosan készülök erre a találkozásra buzgó imával, bűnbánattal, szentgyónással, parancsai odaadó teljesítésével; akkor már most előre élvezem a mennyország boldogságát. A menny minden kincse csakis az Úr Jézus arcának szemlélése és a Szentháromsággal való teljes, végleges, elszakíthatatlan egyesülés. Ezért énekeljük a szent liturgiában:

                „Ó, szentséges lakoma, Krisztust vesszük rajta; felidézzük szenvedésének emlékét; bensőnket kegyelem tölti el; s a jövendő dicsőség záloga nekünk adatik”.

 

Kovács Ervin Gellért OPraem