Területek, tevékenységek, időkeret

A közösségi szolgálat teljesítése során a diákok  tanítási napokon alkalmanként legkevesebb egy (60 perc), legfeljebb három órát (3×60 perc), tanítási napokon kívül alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb öt órát  tevékenykedhetnek az alábbi területeken.

(Lehetőség szerint megadtuk azoknak az intézményeknek nevét, amelyekkel eddig együttműködési megállapodást kötöttünk az adott területen, valamint az ott végezhető fő tevékenységek körét is.)

A fő partnerintézmények megismerésében segít Benke Sándor (2016/B) tanulónk kisfilmje is.

Lichner Roland és Horváth Bence (2014/B) Mogyoródon, a Szalézi Nővérek Oratóriumáról, nyári táboráról készítettek filmet, amellyel az OFI által kiírt pályázaton díjat is nyertek.

TERÜLETEK, TEVÉKENYSÉGEK

Jelenlegi partnereink teljes listája tevékenységi körönként (pdf)

Partnerek és tevékenységi körök részletesebb listája

  • egészségügyi terület
    (jelenleg nem szervezünk ezen a területen közösségi szolgálatot)
  • szociális és jótékonysági terület
    • Fővárosi Idősek Otthona, Gödöllői Önkormányzati Otthon
      • Gondozás (mobilizálás, etetés);
      • foglalkoztatás (kézműves technikák, kulturális rendezvényen közreműködés, közös kirándulás);
      • egyéni mentális gondozás (felolvasás, beszélgetés);
      • egyéni szociális gondozás (levélírás, bevásárlás).
    • Egyesített Szociális Intézmény
      • Közös könyvtárlátogatás, felnőtt kísérővel – jó idő esetén gyalog;
      • sétáltatás a szabad levegőn az udvaron vagy – felnőtt kísérővel – az otthon környékén;
      • családi-baráti kapcsolatok ápolása – levélírásban besegítés;
      • tavasszal virág kiültetés, kertgondozás, virágok ápolása – együtt az idősekkel;
      • ünnepi alkalmakkor kulturális programok biztosítása;
      • kézműves foglalkozások (diák és lakó közös részvétele);
      • felolvasások a gyengén látóknak;
      • közös éneklés, csoportos játék, beszélgetés a közösségi helyiségekben vagy a szobákban;
      • társasjáték egy vagy több lakóval;
      • kiállítások megtekintése, kulturális programokon való részvétel a városban, jó idő esetén gyalog, felnőtt kísérővel.
    • Máltai Szeretetszolgálat
      • élelmiszergyűjtő akciók;
      • közösségi programok segítése;
      • adományosztásban, ügyintézésben segítségnyújtás.
  • oktatási terület
    • a helyi és más településeken lévő általános iskolák
    • Könyvtári munka;
    • nyári táborokban segítségnyújtás;
    • iskolai rendezvények szervezésében segítségnyújtás;
    • korrepetálás.
  • kulturális és közösségi terület
    • Városi Könyvtár, Gödöllő
      • „Könyvet házhoz” program – futárszolgálat;
      • klubfoglalkozásokon segítségnyújtás;
      • olvasódélutánokon, rendezvények lebonyolításában segítségnyújtás;
      • kiadványok terjesztése.
    • Városi Múzeum, Gödöllő
      • Hostess munka rendezvényeken;
      • teremőrködés, tárlatvezetés;
      • könyvtárrendezés;
      • műtárgyak ellenőrzése- revízió;
      • gyermekfoglalkozásokon segítségnyújtás.
    • Gödöllői Királyi Kastély
      • teremőrzés;
      • vendégkísérés;
      • tárlatvezetés;
      • rendezvények kisegítő személyzete;
      • parkkarbantartás és takarítás;
      • kisegítő irodai munkák.
    • Mezőgazdasági Eszköz és Gépfejlődéstörténeti Múzeum, Gödöllő
      (elsősorban hétvégenként, szünetek ideje alatt)
    • Gödöllői Premontrei Öregdiák Egyesület
      • rendi temető gondozása;
      • öregdiák rendezvényeken való segítés, műsor szervezése;
      • Öregdiák Hírlevélbe cikkek írása, interjúk készítése;
      • Öregdiák emléktárgyak rendezése, kiállításra való előkészítése;
      • Régi évkönyvek digitalizálása;
      • Öregdiákok látogatása, beszélgetés, segítségnyújtás.
  • környezet- és természetvédelemi terület
    • SZIE MKK Botanikus Kert, iskolai kert és rendi temető gondozása
      • Természetvédelmi tevékenység;
      • növények gondozása;
      • parkgondozás.
    • Múzeumi tárgyak tisztítása, restaurálása;
    • dokumentumok digitalizálása;
    • segítségnyújtás nyári táborok szervezésében.
  • polgári és katasztrófavédelmi terület
  • közös sport- és szabadidős tevékenység óvodáskorú gyerekekkel a helyi és más településeken lévő óvodákban.

A fentiekben kiemelt szervezeteken kívül fogadó intézményeink voltak korábbi tanévek során:

(Az intézmények köre folyamatosan bővül, egyéni igényeket az iskolai koordinátornál, lehet jelezni.)

Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár, Tura

Bóbita Óvoda, Isaszeg

Csemetekert Napközi Otthonos Óvoda, Galgahévíz

Egyetem téri Óvoda, Gödöllő

Emberséggel az Emberért Közhasznú Egyesület, Sülysáp

Fabríczius József Általános Iskola – Könyvtár, Veresegyház

Gyengénlátók Általános Iskolája EGYMI és Kollégiuma, Budapest

Katonai Hagyományőrző Egyesület, Veresegyház

Martinovics utcai Óvoda, Gödöllő

Napközi Otthonos Óvoda, Őrbottyán

Napközi Otthonos Óvoda – Bőlcsöde, Kerepes

Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola, Budapest

Önkormányzati Óvoda, Mogyoród

Párbeszéd és Kapcsolat Alapítvány, Budapest

Rákoscsaba Főplébánia, Budapest

Sashalmi Manoda Óvoda, Budapest

Szalézi nővérek Oratóriuma, Mogyoród

Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Gödöllő

Szociális Alapszolgálati Központ, Csömör

VIFI Alapítvány (Váci Egyházmegyei Ifjúsági Iroda) – a Váci Egyházmegyéhez tartozó települések plébániái

Iskolai kert és rendi temető gondozása

Sokan nyújtottak segítséget az iskolai kert és a rendi temető gondozásában illetve iskolai rendezvények, versenyek szervezésében is.