Főoldal » Információk » Hírek » 900 év 900 kilométer

900 év 900 kilométer

A Premontrei Rend 900 éves fennállásának tiszteletére meghirdetjük 900 év 900 kilométer elnevezésű versenyünket 2018 és 2020 között. A versenysorozat nem az eredmények hajszolásáról, helyezésekről szól. Célunk a lelki közösség és az egészséges életmód segítségével lelkünk gondozása, önmagunk alaposabb megismerése, a 900-as évfordulóra való felkészülés és annak megünneplése. A verseny lényege, hogy 2018-2020 között 900 versenykilométert teljesítsünk hivatalos tömegsport rendezvényeken. A futás, úszás, kerékpározás, túrázás, vízitúrázás, duatlon és triatlon versenyeken gyűjtött kilométerek összeadódnak, így 2020. december 31-ig minimum 900 igazolt km-rel kell rendelkezni. Az igazolás az adott sportverseny eredménylistáján való szereplés vagy a teljesítést igazoló érem, oklevél, jelvény dokumentációjának eljuttatása elektronikus formában az se.premontrei.hu oldalra vagy személyesen a szervezőkhöz. A versenyeket -az eszmét és az összetartozást erősítve- lehetőség szerint, külön erre a versenysorozatra tervezett technikai pólóban teljesítsük, melyről a regisztráció után részletes tájékoztatást küldünk.

A versenysorozatra 3 különböző kategóriákban lehet nevezni. Egy versenyző csak egy kategóriában indulhat.

1. Egyéni kategória

(3 év alatt 900 km teljesítése egyéni versenyzőként)

2. Családi kategória

(A család minden tagjának eredménye összeadódik. Például ha 10 km-es gyalogtúrát egy 5 fős család minden tagja teljesít, az 50 versenykilométert jelent a család számára).

(3 év alatt 900 km teljesítése családonként)

3. Csapatverseny

(5 fős csapatok gyűjtik a kilométereket. Például 10 km-es futóversenyt teljesít a csapat minden tagja, az 50 versenykilométer. Azonban, ha valaki csapattagként egyénileg, párban stb. indul egy versenyen, mert a csapat többi tagja elfoglalt az adott időpontban, eredményei (eredményeik) a csapat versenykilométereit gyarapítják.

(3 év alatt 900 km teljesítése csapatként).

Minden kategóriában alapfeltétel, hogy egy évben minimum 3 tömegsport rendezvényen el kell indulni a kilométerek számától függetlenül. A 900 kilométer a minimum, ennél többet lehet gyűjteni. A versenyt sikeresen teljesítők egy központi ünnepség keretein belül vehetik át az emlékérmüket. 2021-ben terveink szerint 900 év 900 kilométer címmel, a versenysorozatról könyvet adnánk ki, mely a 900 km-t teljesítők élményeiről, tapasztalatairól, gondolatairól szólna. A versenyen bárki elindulhat, ha a szabályokat és feltételeket tudomásul vette, megértette és betartja. A leginkább ajánlott versenyek a Premontrei rend által fenntartott iskolák, intézmények saját rendezésű versenyei, melyek során alkalom nyílik arra, hogy a Premontrei közösségek jobban megismerhessék egymást. Ezen sportrendezvényekről az se.premontrei.hu oldalon kaphatnak információkat. A versenyre regisztrálni szintén az ezen az oldalon található nevezési lap kitöltésével lehet. A versenyeken mindenki saját felelősségére vesz részt. 

Felmerülő kérdés esetén írjon a: macsargyula@gmail.com címre.

Élményekben gazdag versenyzést kívánunk!

Mácsár Gyula (szervező)

 

Hírek
2024.03.22.
Felvételi eredmények

Az alábbiakban tesszük közzé a 2024/2025-ös tanévre vonatkozó felvételi eljárás eredményeit.

2024.03.20.
Iskolabejárás
2024.03.18.
Újra megrendeztük az iskolai népdaléneklési versenytTovább a hírlistához
Jubileum 100
2024.03.07.
Rend- és iskolatörténeti kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban

2024. február 29-én ünnepélyesen megnyitották a Gödöllői Királyi Kastélyban a „Premontreiek 100 éve Gödöllőn” című rend- és iskolatörténeti kiállítást.

2023.03.07.
A jubileumi időszak megnyitó ünnepsége
2023.03.05.
"Premontrei 100" - indul a jubileumi időszakTovább a teljes listához
Címkefelhő
Eseménynaptár