Sikeresen lezajlott a Károly Iréneusz Fizika Tanulmányi Verseny

A versenyen 15 iskola 66 diákja, 18 kísérő tanár, 7 zsűritag és 6 egyetemista segítő vett részt a szervezőkön és helyi segítő diákokon kívül.

A versenyre jelentkezett tanulóknak a két kisebb korcsoportban otthoni méréseket kellett végezni és a munkáról dolgozatot beküldeni. A LED-ek volt a 13-14 éves korosztály, míg a felületi feszültség és kapillaritás a 15-16 évesek mérési feladatának témája. A pályaműveket március 10-ig kellett eljuttatni a zsűrihez.

A verseny országos fordulójának megnyitójára 29-én 14 órakor került sor a Premontrei Auditóriumban. A versenyt Balogh Péter Piusz premontrei apát nyitotta meg. a résztvevőket Takácsné Elek Borbála, az Iskolaközpont igazgatója és Pelyhe József, Gödöllő alpolgármestere is köszöntötte.

Ezt követően a versenyzők az egyéni írásbelire vonultak el a B épületbe korcsoportonként külön termekbe. A 90 perces feladatmegoldást az Iskolaközpont fizika tanárai felügyelték. E közben a könyvtárban zajlott a feladatok megoldásának és a javítási útmutatónak az áttekintése, amit Juhász Andás, a verseny szakmai vezetője és szervezője vezetett, ezen a zsűri tagjai mellett a kísérő tanárok és az egyetemista segítők is részt vettek.

Az egyéni írásbeli munka után a kísérőtanárokkal és a zsűri tagjaival együtt a tanulók egy városi sétán vettek részt, melyet Varga Kálmán történész vezetett.  A séta végállomása a premontrei templom volt, ahol a résztvevőknek a zsűritag, Görbe László atya celebrálta a misét.

A vacsorát követően az esti programra ismét az Auditóriumba került sor, ahol Juhász András az Eötvös évforduló kapcsán tartott színes, kísérleti bemutatóval tarkított előadást. Ezen idő alatt a zsűri tagjai, a kísérő tanárok és az egyetemisták az iskola könyvtárában javították az írásbeli munkákat.

Szombat reggel az első és második korcsoport izgalmas kísérleti bemutatójával folytatódott a verseny a B épület aulájában. Ez a forduló nyilvános volt, így a résztvevőkön kívül a fizika kísérletek iránt érdeklődő látogatók is vehettek rajta.Ebben a fordulóban a zsűri értékelése mellett a kísérő tanárok és a résztvevő diákok is szavaztak arra, hogy melyik bemutató tetszett a legjobban.

A verseny utolsó fordulója a harmadik korcsoport vetélkedője volt. A benevezett iskolákat ebben a korcsoportban 9 páros képviselte. Közülük a szóbeli vetélkedőre a legjobb hatot egy elődöntőben teszt segítségével választotta ki a zsűri. Ez a forduló az Auditóriumban zajlott.  Juhász András villámkérdéseire kellett válaszolni a pároknak és az egyetemi hallgatók által bemutatott kísérleteket kellett magyarázniuk.

Az ebéd után következett az ünnepélyes eredményhirdetés. Az okleveleket Tasnádi Péter, a zsűri elnöke, a díjakat Takácsné Elek Borbála igazgatónő, a Polgármesteri Hivatal különdíját pedig Pelyhe József alpolgármester adta át.

A verseny díjazottjait az alábbi táblázat foglalja össze:

Név

iskola

Díj neve

Korcsop

Helyezés

Gulyás-Balla Márk

Piarista Gimnázium

Egyéni írásbeli

I.

1

Bálint Tamás

Premontrei Szent Norbert Gimnázium

Egyéni írásbeli

I.

2

Szabó Barnabás

Premontrei Szent Norbert Gimnázium

Egyéni írásbeli

I.

2

Jolsvai Marcell

Szent Margit Gimnázium

Egyéni írásbeli

I.

3

Nagy Noémi

Pohászka Ottokár Katolikus Gimnázium

Egyéni írásbeli

I.

3

Csonka Zétény

Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma

Egyéni írásbeli

II.

1

Szőke-Brandt Áron

Piarista Gimnázium

Egyéni írásbeli

II.

2

Csenger Nándor

Piarista Gimnázium

Egyéni írásbeli

II.

3

Kránitz Péter

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont

Egyéni írásbeli

III.

1

Beretzky Botod

Szent Margit Gimnázium

Egyéni írásbeli

III.

2

Járó Izabell

Premontrei Szent Norbert Gimnázium

Egyéni írásbeli

III.

3

Szabó Barnabás

Premontrei Szent Norbert Gimnázium

Kísérleti bemutató

I.

1

Bálint Tamás

Premontrei Szent Norbert Gimnázium

Kísérleti bemutató

I.

1

Imre Eszter

Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium

Kísérleti bemutató

I.

2

Gyurkó Bence

Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium

Kísérleti bemutató

I.

2

Daróczy Kata

Váci Piarista Gimnázium

Kísérleti bemutató

I.

3

Sándor Blanka

Váci Piarista Gimnázium

Kísérleti bemutató

I.

3

Kiss Márton Tamás

Szent II. János Pál Iskolaközpont

Kísérleti bemutató

II.

1

Nagy Olivér András

Szent II. János Pál Iskolaközpont

Kísérleti bemutató

II.

1

Szabó Tamás

Premontrei Szent Norbert Gimnázium

Kísérleti bemutató

II.

2

Bóday Ábel

Premontrei Szent Norbert Gimnázium

Kísérleti bemutató

II.

2

Kránitz Bence

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont

Kísérleti bemutató

II.

3

Kocsis Kristóf

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont

Kísérleti bemutató

II.

3

Inges Ágoston

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

Otthoni kísérleti munka

I.

1

Pálos Vince

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

Otthoni kísérleti munka

I.

1

Sebestyén Zoltán

Szent László ÁMK

Otthoni kísérleti munka

I.

2

Kleisz András

Szent László ÁMK

Otthoni kísérleti munka

I.

2

Németh Domonkos

Szent Margit Gimnázium

Otthoni kísérleti munka

I.

3

Jolsvai Marcell

Szent Margit Gimnázium

Otthoni kísérleti munka

I.

3

Szabó Tamás

Premontrei Szent Norbert Gimnázium

Otthoni kísérleti munka

II.

1

Bóday Ábel

Premontrei Szent Norbert Gimnázium

Otthoni kísérleti munka

II.

1

Kránitz Bence

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont

Otthoni kísérleti munka

II.

2

Kocsis Kristóf

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont

Otthoni kísérleti munka

II.

2

Kiss Lenke

Szent László ÁMK

Otthoni kísérleti munka

II.

3

Felső Zsófia

Szent László ÁMK

Otthoni kísérleti munka

II.

3

Bánhidi Dominik

Szent László ÁMK

Szóbeli

III.

1

Kiss Ignácz

Szent László ÁMK

Szóbeli

III.

1

Kovács Levente

Ferences Gimnázium

Szóbeli

III.

2

Sajti János

Ferences Gimnázium

Szóbeli

III.

2

Beretzky Botod

Szent Margit Gimnázium

Szóbeli

III.

3

Tóth Gergely

Szent Margit Gimnázium

Szóbeli

III.

3

Kedves Benedek János

Szent József Iskolaközpont

Közönségdíj

I.

1

Szegedi Ágoston

Szent József Iskolaközpont

Közönségdíj

I.

1

Csenger Nándor

Piarista Gimnázium

Közönségdíj

II.

1

Szőke-Brandt Áron

Piarista Gimnázium

Közönségdíj

II.

1

Antal-Köz Csaba

Váci Piarista Gimnázium

Kísérleti bemutató

II.

Különdíj

Farbaky Pál

Váci Piarista Gimnázium

Kísérleti bemutató

II.

Különdíj

Tomecskó Örs

Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium

Kísérleti bemutató

II.

Különdíj

Tamás Alexander

Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium

Kísérleti bemutató

II.

Különdíj

Kedves Benedek János

Szent József Iskolaközpont

Otthoni kísérleti munka

I.

Különdíj

Szegedi Ágoston

Szent József Iskolaközpont

Otthoni kísérleti munka

I.

Különdíj

Tomecskó Örs

Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium

Otthoni kísérleti munka

II.

Különdíj

Tamás Alexander

Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium

Otthoni kísérleti munka

II.

Különdíj

Kiss Luca

Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium

Otthoni kísérleti munka

II.

Különdíj

Sebestyén Márton

Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium

Otthoni kísérleti munka

II.

Különdíj


Köszönjük Juhász Andrásnak, a verseny kezdeményezőjének és szakmai irányítójának az áldozatos munkáját, a zsűri tagjainak, Tasnádi Péter, Sasvári László, Bérczes György, Csanád Máté, Tél Tamás professzoroknak és Görbe László atyának a verseny szakmai hátterének biztosítását. Köszönjük a Premontrei Iskolaközpont vezetésének és Gödöllő Város Polgármesteri Hivatalának a támogatását valamint a Premontrei Iskolaközpont dolgozóinak a verseny előkészítésénél és lebonyolításánál nyújtott segítségét.

Szöveg és fotók: Dr. Seres István, Dr. Víg Piroska 

 

Hírek
2024.04.17.
,,Hanem aki a nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok.”

A kötelező, 50 órás közösségi szolgálat elvégzésére iskolánk számos lehetőséget biztosít a gimnazista tanulók számára. Az alábbiakban Nagy Kristóf, 9. c osztályos tanuló tanulságos gondolatait és tapasztalatait közöljük a közösségi munkáról.

2024.04.17.
Premontrei jótékonysági művészetek estje
2024.04.07.
Áldott húsvéti ünnepeket!Tovább a hírlistához
Jubileum 100
2024.03.07.
Rend- és iskolatörténeti kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban

2024. február 29-én ünnepélyesen megnyitották a Gödöllői Királyi Kastélyban a „Premontreiek 100 éve Gödöllőn” című rend- és iskolatörténeti kiállítást.

2023.03.07.
A jubileumi időszak megnyitó ünnepsége
2023.03.05.
"Premontrei 100" - indul a jubileumi időszakTovább a teljes listához
Címkefelhő
Eseménynaptár