Szent Ágoston az imáról

Az új tanév hétindításaiban több alkalommal Szent Ágostonnak az imádságra vonatkozó gondolatait szeretném megosztani veletek. Tudjátok, hogy mi, premontreiek Szent Norbert mellett Szent Ágostont is atyánknak nevezzük, mert az ő szerzetesi szabályát, a Regulát követjük. A Regula többek közt azt írja elő: „Imádkozzatok állhatatos buzgósággal a meghatározott órákban és ideig. …Amikor zsoltárokkal és himnuszokkal Istenhez imádkoztok, szívetek arról elmélkedjék, amit ajkatokkal kimondotok!” Ágoston, mint sok minden egyébről, az imádságról is józan, hasznos, emberi tanácsokkal segít nekünk. 

Beszéljünk először az első imáról, a Miatyánkról. Ezt az imát magától, Jézustól tanultuk, hogy
miként forduljunk a Mennyei Atyához.

Ágoston szerint nekünk, embereknek van szükségünk a szavakra, amelyek figyelmeztetnek és ráébresztenek bennünket, hogy mit kérjünk. Ne higgyük, hogy az Úrnak kell tudtul adnunk valamit, vagy hogy rábírhatjuk elhatározása megváltoztatására. Amikor tehát azt mondjuk: Szenteltessék meg a te neved, akkor mi magunkat figyelmeztetjük, azt kívánva, hogy Isten mindenkor szent nevét az emberek ne gyalázzák, hanem ők is szentnek tartsák, hiszen ez nem
Istennek, hanem az embereknek válik javára.

Továbbá ebben a kérésben: Jöjjön el a te országod, amely úgyis biztosan eljön, akár akarjuk, akár nem, éppen az Isten országa iránti vágyakozásunkat akarjuk úgy felkelteni, hogy jöjjön el az a mi számunkra is, és mi is méltók legyünk uralkodni benne. 

Amidőn pedig így imádkozunk: Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is, mi magunknak kérünk olyan engedelmességet, hogy bennünk úgy valósuljon meg az ő akarata, mint az angyaloknál a mennyben.
Amikor azt mondjuk: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, akkor ebben a ma azt jelzi, hogy a maga idején. Kérjük egyrészt a megélhetésünkhöz szükséges dolgokat, és mindezt egybefoglalva a köztük legkiválóbbnak a nevén kenyérnek mondjuk, másrészt pedig kérjük a jelen földi életben a hívek számára szükséges szentséget (Oltáriszentséget) is, amely azonban nem e világi boldogulásunkhoz szükséges, hanem a boldog örök élet elnyeréséhez.
Azzal, hogy mondjuk: Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, arra figyelmeztetjük magunkat, hogy egyrészt mi mit kérjünk, másrészt pedig, hogy nekünk mit kell megtennünk, hogy azt méltók legyünk elnyerni. 

Amikor pedig így imádkozunk: Ne vígy minket kísértésbe, akkor mi magunkat figyelmeztetjük annak kérésére, hogy Isten ne vonja meg tőlünk segítségét, nehogy a gonosz lélektől rászedve és zaklatva beleegyezzünk valami kísértésbe, vagy elbukjunk benne. Végül pedig, amikor így könyörgünk: Szabadíts meg a gonosztól, arra irányítjuk gondolatunkat, hogy földi életünk nem annyira jó, hogy semmi bajunk se lehetne. Ez az utolsó helyen van az Úr imádságában, mert oly tág értelmű, hogy a keresztény ember, ha bármilyen megpróbáltatásba is kerül, ezzel a könyörgéssel öntse ki fájdalmát, ezzel hullassa könnyeit, ezzel kezdje, ezt ismételgesse, és ezzel is fejezze be imádságát. 

Imádkozzunk bár akármilyen más szavakkal, amelyeket imádságos lelkünk érzése akár előre megformál, hogy kifejezze a kérését, akár pedig imádság közben figyel fel rá, akkor is ugyanazt imádkozzuk, ami már benne van az Úr imádságában, ha helyesen és Istennek tetszően imádkozunk. – Így szól röviden Ágoston az Úr imájáról. (Idézet Szt. Ágoston püspöknek Próbához írt leveléből)

Most mindannyian álljunk fel, imádkozzunk!
†Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. – Ámen.
Könyörögjünk! Cselekedeteinket, kérünk, Urunk, sugallatoddal előzd meg, és segítségeddel kísérd, hogy minden
munkánk tőled vegye kezdetét, és általad végződjék. Krisztus, a mi Urunk által. – Ámen.

(Ullmann Péter O.Praem.)