Szent Norbert öröksége megint időszerű - Erdő Péter homíliája

2021. február 10-én, Boldog Hugó apát emléknapján  ünnepi hálaadó szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros Budapesten, a Szent István-bazilikában a Premontrei Rend alapításának 900. évfordulója alkalmából. Az alábbiakban Erdő Péter bíboros úr homíliáját idézzük (a prédikáció teljes terjedelmében a Magyar Kurír oldálán -  ide kattintva - elérhető). 

"Szent Norbert legfőbb gondja a viszályok kibékítése, a szegénység megtartása és az apostoli élet előmozdítása volt. A mai evangéliumban Jézus kitörő örömmel dicsőíti az Istent, mert személyének és tanításának titkát elrejtette a bölcsek és okosak előtt, de kinyilvánította a kicsinyeknek. Megismertetni az Atyát az emberiséggel – ez Krisztus kinyilatkoztató műve. De magának Jézus Krisztusnak a titka is, hogy benne Isten jelent meg az emberiség körében, részét alkotja annak az örömhírnek, amit az Egyház hirdet a nemzetek között. Amikor Szent Norbert az apostoli tevékenységet tűzi ki célul társai elé, az evangélium hirdetésének munkatársa lesz. Minden nagy rendalapító, minden új karizma az Egyház életében azt segíti elő, hogy Krisztus tanítványai teljesítsék küldetésüket az emberiség körében a történelem során.

Szent Norbert öröksége ma megint időszerű. Rendjének kolostorai pusztultak el a reformáció idején, hazánkban a török korszak is a szerzetesség pusztulásához vezetett. II. József pedig hatalmi szóval oszlatta fel a rendeket. Magyarországon a középkorban számos premontrei közösség létesült, a barokk kori újjászületés a rend lelkipásztori, tudományos és kulturális hírének megalapozója lett. A jozefinizmus utáni újra indulás és az első világháború után az országhatárok drámai átrendezése új helyzetet hozott. Nagyvárad és Jászó a magyar határon kívülre került.

Felértékelődött Gödöllő és Csorna szerepe. A Premontrei Kanonokrend mint kiváló tanítórend is hírnevet szerzett magának. A kommunizmus évtizedeiben hazánkban újra eltörölték a rendet, de egy életképes csoport külföldre távozott, és Kaliforniában hozott létre virágzó apátságot.

A mai egyházi életben különösen aktuálisnak látszik a rend örökségéből a liturgia tisztelete, szépsége és szeretete, de fontos küldetés lehet a megújuló apostoli tevékenység is. Különösen fontos a szegények és rászorulók gondozása, amely szolgálatot a rend női ága végzi, példamutató módon. Nem is csupán a premontreiek, hanem általában a kanonokrendek olyan lelkipásztori és apostoli modellt jeleníthetnek meg, amely bizonyos szempontból alternatívat kínál a plébániai rendszer hagyományos formája számára, illetve korszerű módon kiegészítheti azt. Papi közösség, hozzá csatlakozó világiakkal, kiváló liturgikus és imaélet, és aktív lelkipásztori jelenlét egy-egy nagyobb régióban olyan életforma lehet, amelyre már látunk is vonzó példákat. Mert az emberek megérzik, ha valahol egy közösség élete a hit és a szeretet ritmusára jár.

Ha pedig ez a közösség nem az elzárkózó életet választja, hanem lelkipásztori felelősségtudattal megnyílik a környező világ felé, akkor a mai idők jelévé válhat, és lényeges részt kaphat az egész Egyház küldetésének teljesítésében.

Ennek az eleven küldetésnek a kegyelmét adja meg Isten Szent Norbert mai követőinek, a férfi és a női közösségeknek, Egyházunk és egész népünk javára. Ámen!"

 

Fotók: ODPictures Art Studio

Hírek
2024.04.17.
,,Hanem aki a nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok.”

A kötelező, 50 órás közösségi szolgálat elvégzésére iskolánk számos lehetőséget biztosít a gimnazista tanulók számára. Az alábbiakban Nagy Kristóf, 9. c osztályos tanuló tanulságos gondolatait és tapasztalatait közöljük a közösségi munkáról.

2024.04.17.
Premontrei jótékonysági művészetek estje
2024.04.07.
Áldott húsvéti ünnepeket!Tovább a hírlistához
Jubileum 100
2024.03.07.
Rend- és iskolatörténeti kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban

2024. február 29-én ünnepélyesen megnyitották a Gödöllői Királyi Kastélyban a „Premontreiek 100 éve Gödöllőn” című rend- és iskolatörténeti kiállítást.

2023.03.07.
A jubileumi időszak megnyitó ünnepsége
2023.03.05.
"Premontrei 100" - indul a jubileumi időszakTovább a teljes listához
Címkefelhő
Eseménynaptár