Ünnepi szentmise Szent Norbert atyánk tiszteletére

2021. június 5-én, szombaton délelőtt 9.30-kor a Fácán sori Premontrei Plébániatemplomban ünnepi szentmise lesz Szent Norbert atyánk tiszteletére a Premontrei Rend alapításának 900. jubileumi esztendejében.

A szentmisét a gödöllői premontreiekhez tartozó egykori és mostani intézmények élő és megholt rendtársaiért, tanáraiért, munkatársaiért és öregdiákjaiért mutatja be Balogh P. Piusz O. Praem. gödöllői apát.

A jubiláló évfolyamoknak (2001, 2006, 2011, 2016) osztályonként rövid beszámoló közlésére az Öregdiák Egyesület honlapján és az iskolai honlapon van lehetőség.

A szentmisét követően lehetőség lesz rövid, kis csoportos koszorúzásra az iskolai emlékhelynél, valamint a premontrei temetőben. Emellett megtekinthető lesz az új parkoló és a Takács Menyhért út bővítése, ill. az épülő új templom helye.

Az együttlét befejezéseként az Apátság vendégül hívja a résztvevőket egy kis frissítőre a területünk szélén Kútház kávékortyolóba, melynek üzemeltetésében öregdiákjaink is részt vesznek.

Hírek
2024.04.17.
,,Hanem aki a nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok.”

A kötelező, 50 órás közösségi szolgálat elvégzésére iskolánk számos lehetőséget biztosít a gimnazista tanulók számára. Az alábbiakban Nagy Kristóf, 9. c osztályos tanuló tanulságos gondolatait és tapasztalatait közöljük a közösségi munkáról.

2024.04.17.
Premontrei jótékonysági művészetek estje
2024.04.07.
Áldott húsvéti ünnepeket!Tovább a hírlistához
Jubileum 100
2024.03.07.
Rend- és iskolatörténeti kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban

2024. február 29-én ünnepélyesen megnyitották a Gödöllői Királyi Kastélyban a „Premontreiek 100 éve Gödöllőn” című rend- és iskolatörténeti kiállítást.

2023.03.07.
A jubileumi időszak megnyitó ünnepsége
2023.03.05.
"Premontrei 100" - indul a jubileumi időszakTovább a teljes listához
Címkefelhő
Eseménynaptár