Négyévfolyamos képzés
A négyévfolyamos képzés alapelvei
A négyévfolyamos általános tantervű képzésbe felvételt nyert diákjainkat is a felsőoktatási felvételire készítjük fel mind közép-, mind emelt szinten. Érettségizett tanulóink döntő többsége sikerrel felvételizik orvosi, közgazdasági, mérnöki, jogi, természettudományos vagy bölcsész szakirányba. Így fontosnak tartjuk, hogy minden diákunknak a lehető legtöbb ideig fenntartsuk a pályaválasztás eldöntésének lehetőségét, ezért az első két évben emelt szinten, kiscsoportban tanítjuk az első és második idegen nyelvet is.
Első idegen nyelvként angolt és németet lehet tanulni, második idegen nyelvnek választani lehet az angol, német, francia és orosz nyelvek közül. Az első idegen nyelvet nyelvi tudásszintjük figyelembevételével kis csoportokban oktatjuk. Második idegen nyelvből is kiscsoportos oktatás van iskolánkban.
Iskolaközpontunk a központi kerettanterv alapján dolgozik, helyi tantervünket ehhez igazítottuk.
Kód: 0003 emelt óraszámú nyelvi képzés – első idegen nyelv angol
Az első idegen nyelvet haladó szintről tanulják diákjaink szintenkénti csoportbontásban. Az angol mellett második nyelvként a németet, a franciát vagy az oroszt választhatják a diákok. A minél magasabb szintű nyelvtudás megszerzése érdekében 11. évfolyamtól lehetőséget biztosítunk arra, hogy a diákok fakultációs keretek között tanulhassák a választott második idegen nyelvet. A matematikát és a magyar nyelv és irodalmat is emelt óraszámban tanulják a diákok. A jelentkezők a képzésre írásbeli és szóbeli vizsga alapján kerülhetnek be. A jelentkezők a képzésre írásbeli és szóbeli vizsga alapján kerülhetnek be.
Kód: 0004 emelt óraszámú nyelvi képzés – első idegen nyelv német
Az első idegen nyelvet haladó szintről tanulják diákjaink szintenkénti csoportbontásban. A német mellett második nyelvként az angolt, a franciát vagy az oroszt választhatják a diákok. A minél magasabb szintű nyelvtudás megszerzése érdekében 11. évfolyamtól lehetőséget biztosítunk arra, hogy a diákok fakultációs keretek között tanulhassák a választott második idegen nyelvet. A matematikát és a magyar nyelv és irodalmat is emelt óraszámban tanulják a diákok. A jelentkezők a képzésre írásbeli és szóbeli vizsga alapján kerülhetnek be.
.jpg)
Claymont, Delaware-ből érkezett diákokat és tanárokat fogadtunk intézményünkben.

Szeptember 13-án a Nyitott Templomok programsorozat keretében a gödöllői Premontrei Apátság Szent Ágoston temploma is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt.

alumni
naptár
e-napló
támogatás










2103 Gödöllő, Pf.: 317.
+36 28 514 996
azonosító: 038127