A jubileumi időszak megnyitó ünnepsége

 

A Gödöllői Premontrei Apátság és a gödöllői Premontrei Iskolaközpont jubileumi időszakot hirdetett a premontreiek gödöllői letelepedésének és iskolaalapításának 100., valamint a gimnázium újraindulásának 30. évfordulója alkalmából.
A jubileumi időszak 2023. március 6-án, Fényi Ottó nyugalmazott kormányzó perjel halálának 21. évfordulóján indul és 2024. november 29-én, Takács Menyhért prépost halálának évfordulóján zárul.
 
Március 6-án két nyitó rendezvény is megrendezésre került.
Reggel szentmisével kezdődött a nap, az utána kezdődő ünnepségen a Premontrei Iskolaközpont diákjai, tanárai és meghívott vendégek vettek részt, délután pedig öregdiákok, szülők, egyházközségi tagok és meghívott vendégek voltak jelen.
Az ünnepségeken ünnepi beszédet mondott Balogh P. Piusz O. Praem. apát és Takácsné Elek Borbála igazgató asszony.
 
A délelőtti ünnepségen Dr. Gyuricza Csaba, az iskolaközpont szomszédságában lévő, a gimnázium egykori épületében működő Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora köszöntötte az ünneplőket. Délután pedig Dr. Tarnai Richárd, Pest vármegyei főispán köszöntötte fel „születésnapja alkalmából” a gödöllői premontreieket és az iskolaközpont tanárait, dolgozóit, diákjait.
 
A rendezvény része volt egy kerekasztal-beszélgetés, melynek keretében öregdiákok meséltek diákélményeikről és arról, hogy mit adott számukra a „Premi”, milyen indíttatások érték őket itt és milyen útravalót kaptak az élethez. Résztvevők: Koncz Krisztián (2000-ben érettségizett), Dr. Németh Máté (2007) és Kája Sándor (2001). A beszélgetést Lencsés Barna, iskolánk tanára vezette.
 
Az ünnepségeket iskolánk zenetanárainak, Gesztesi-Tóth Lászlónak és Varga Lászlónak orgonajátéka zárta, végül rövidfilmeket tekinthettek meg a résztvevők.
 
 
Ez a nap tehát csak a kezdete a bő másfél éves jubileumi időszaknak, amiben számos rendezvény fog megvalósulni: Mécs László premontrei papköltő gödöllői újratemetése, Premontrei Bál, iskolakert-bővítés, Szent Norbert-nap(ok), az új apátsági templom felszentelése, ünnepi rendtörténeti konferencia, majd kiállítás a Királyi Kastélyban.
 
 
Az eseményekről képes beszámolót lehet majd olvasni az apátság és a gimnázium honlapján, Facebook-oldalán és Instagramján, és ezeken a felületeken fogjuk közzétenni a következő események meghívóit, felhívásait.
 
Facebook-oldalaink:
Apátság: https://www.facebook.com/godolloipremontreiapatsag 
Iskolaközpont: https://www.facebook.com/virtutevinces 
 
 
Szöveg: Szakmány Csaba
Fényképek: ODPictures Art Studio
Hírek
2024.12.18.
Sportcsarnok átadó ünnepsége

2024. december 13-án került sor az új sportcsarnok küzdőterének ünnepélyes átadására.

2024.12.11.
Zsámbéki gyűjtés
2024.12.10.
Gránit Oroszlán Példakép DíjTovább a hírlistához
Jubileum 100
2024.09.23.
Ars Sacra séta

Rejtett titkok a gödöllői Premontrei Apátsági Templomban címmel tarottak sétát az Ars Sacra Fesztivál keretin belül az új apátsági templomban.

2024.09.18.
Ars Sacra Fesztivál - Egyházművészet gyermekszemmel
2024.03.07.
Rend- és iskolatörténeti kiállítás a Gödöllői Királyi KastélybanTovább a teljes listához
Címkefelhő
Eseménynaptár