Rátz Tanár Úr Életműdíj
Az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma minden évben meghirdeti a Rátz Tanár Úr Életműdíjat, melynek díjazottjai azok a középiskolai és általános iskolai tanárok, akik a magyarországi matematika-, fizika-, kémia-, valamint biológiaoktatás területén kimagasló szerepet töltenek be a tantárgyak népszerűsítésében és a tehetséggondozásban.
Kollégánk tehetséggondozói munkáját már több díjjal is elismerték: 2010-ben átvehette a Kontra György díjat, 2013-ban a Bonis Bona díjat, 2016-ban pedig miniszteri elismerő oklevéllel is kitüntették, s a Nemzeti Tudósképző Akadémia legjobb középiskolai oktatója lett idén májusban.
Kerényi tanár úr elhivatottsága és szakmai alázata biológia tanárként iskolánk tanulóinak és NTA Szent-Györgyi vezetőtanáraként számos gimnázium diákjainak ad olyan érdeklődést, tudást és a biológia iránti szeretetet, mely egész életükre kihat, s sokuknak hivatásává válik.
Szeretettel gratulálunk az elismeréshez!
Hírek
2024.12.18.
Sportcsarnok átadó ünnepsége2024. december 13-án került sor az új sportcsarnok küzdőterének ünnepélyes átadására.
2024.12.11.
Zsámbéki gyűjtés2024.12.10.
Gránit Oroszlán Példakép DíjTovább a hírlistáhozJubileum 100
2024.09.23.
Ars Sacra sétaRejtett titkok a gödöllői Premontrei Apátsági Templomban címmel tarottak sétát az Ars Sacra Fesztivál keretin belül az új apátsági templomban.
2024.09.18.
Ars Sacra Fesztivál - Egyházművészet gyermekszemmel2024.03.07.
Rend- és iskolatörténeti kiállítás a Gödöllői Királyi KastélybanTovább a teljes listához
Címkefelhő
Eseménynaptár