Lackfi János: Ének a premontrei rendről

Szent Norbert Atyánk
A díszes ruhát
Juhbőrre cserélte,
Fényes palotát
Premontré rendjére.

Kilencszáz éve
Víg éltet élve
Gazdag papnak állott.
Villámlás érte,
Az Úrhoz kiáltott.

Pénzét szétosztván
Szegény lett aztán,
Vándorprédikátor,
Mint egy oroszlán,
Hitében oly bátor.

Fehér ruhában
Járt a világban,
Szolgája a népnek,
Felmagasztalván
Oltáriszentséget.

Eljutott rendje
Magyar földekre,
Ő királyunk vére:
Dicső Szent László
Unokatestvére.

Messzi országba
Nem vitte lába,
De hite kiáradt,
A nagyvilágban
Nyíltak a rendházak.

Magyarországon
Tarthatunk számon
Szinte jó tucatnyit,
Mára csak néhány
Városban maradt itt.

Szegeden, Brassón
Nincs már monostor,
Mórichidán sincsen,
Nincs nyíló ajtó,
Sem kéz a kilincsen.

Somlóvásárhely
Ma már kihűlt hely
Premontré népének,
Zágráb környékén
Testvérek nem élnek.

Török vagy tűzvész,
Zúgó földrengés
Elbánt a kövekkel,
Mégis Istenhez
Sóhajt fel az ember.

Zsámbékon élnek
Atyák, nővérek,
Vesperát dalolván.
Férfitestvérek
Gödöllőn és Csornán.

Árad a tömjén
Keszthelyen, Türjén,
Szombathely városban,
Nagyvárad földjén
Csendül a zsolozsma.

Kilencszáz éve
Istennel élve
És az emberek közt
Békét hirdetnek,
Áldják a Teremtőt.

Háromság-Isten
Minket segítsen
Virágozzunk itten,
Kilencszáz évig
Tartson még a hitben!