Mécs László gödöllői újratemetése, irodalmi ünnepség és kiállításmegnyitó

 

Mécs László gödöllői újratemetése, irodalmi ünnepség és kiállításmegnyitó
2023. április 21-én került sor Mécs László (1895–1978) premontrei papköltő gödöllői újratemetésére, ehhez kapcsolódóan pedig zenei-irodalmi műsort rendeztünk a Premontrei Iskolaközpontban és Mécs László kiállítás is nyílt a Premontrei Auditórium galériáján.
 
A műsor 14 órakor kezdődött a gimnázium B épületének aulájában. Az ünnepség elején Balogh P. Piusz O. Praem. gödöllői apát köszöntötte a meghívott vendégeket, valamint a jelen lévő diákokat és tanárokat. Külön tisztelettel üdvözölte Mécs László megjelent rokonait.
 
A költő életrajzát Albert Márton tanár úr olvasta fel, amit Kovács Ágnes levéltáros állított össze. A költő bunkerverseiről tartott előadást Papp Ágoston 11.a osztályos tanuló, saját levéltári kutatásai alapján. Ez annak az előadásnak volt kibővített változata, mellyel diákunk a Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciáján (TUDOK) 2. helyezést ért el. Ehhez kapcsolódóan az ünnepségen a költő bunkerverseit Wisznovszky Ildikó (9.b), Bors Lili (11.a) és Lippai Tünde (11.c) tanulóink szavalták.
 
Az iskolai kórus három darabbal járult hozzá az ünnep fényéhez. Elhangzott a 42. genfi zsoltár („Mint a szép híves patakra…”), Bach: Már nyugosznak a völgyek, Lodovico Vidana: Salve Regina című darabok. Zongorán közreműködött Farkas Domonkos, vezényelt Kocsis Csaba. A zenei-irodalmi műsort iskolánk tanárai, Ivókné Szajkó Ottília és Erdélyi Zsuzsanna szervezték. A műsorvezető Lencsés Barna tanár úr volt.
 
A műsor után indult a liturgikus menet az iskolából a fácánosi premontrei sírkertbe. Itt volt felravatalozva Mécs László, akit először 1978-ban Pannonhalmán, a bencés főpátság Nagyboldogasszony-kápolnájában temettek el. A temetés előtt a sírkertben beszédet mondott Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) főigazgatója.
A premontrei rend hagyományai szerinti temetési szertarás után következett a „Mécs(-)világ” című kiállítás megnyitója a Premontrei Auditórium galériáján. A kiállítást Kovács Ágnes rendezte és ő is nyitotta meg bevezetőjével. A kiállítás Mécs Lászlót mint a magyar kultúra nagykövetét mutatja be. Megismerhetjük belőle Mécs László költészetének sokszínűségét és azt is, hogy műveit milyen sok idegen nyelvre fordították le, így a világ szinte minden táján megjelent művészete. A kiállítás tehát nemcsak az irodalom, hanem az idegen nyelvek iránt érdeklődők számára is izgalmas lehet, valamint interaktív elemeket is tartalmaz.
A kiállítás június 15-ig megtekinthető. Kérjük az érdeklődőket, hogy az apátság titkárságán egyeztessenek látogatási időpontot! (Szakmány Csaba, apatsag@prem.hu; +36 20 298 9528)
 
A Gödöllői Premontrei Apátság fontosnak tartja, hogy az elhunyt rendtagok emlékét megőrizze és ápolja, sírjukat méltó módon tudja gondozni. A 2022 őszén megújított és kibővített fácánosi premontrei sírkertben ezért temették újra korábban a gödöllői városi temetőben nyugvó rendtársakat, valamint hat, Pannonhalmán eltemetett szerzetest, most pedig Mécs Lászlót. A premontrei papköltő sírja eddig is védettséget élvezett Pannonhalmán, most ez átszállt az új sírhelyre. A NÖRI nemrég védett sírnak minősítette Kumorovitz Bernát és Fényi Ottó fácánosi síremlékét is.
 
 
Szöveg: Szakmány Csaba
Fotók: ODPictures Art Studio
 
 
Hírek
2024.06.14.
Határtalanul 7. a - Erdély

A 7.a osztály hat napot töltött el Erdélyben, május 21-26 között a Határtalanul pályázatnak köszönhetően. Az utazás során Gyergyót és környékét, illetve a Csiki-medencét érintettük. Itt a lakosság nagy része ma is magyar, így végig olyan érzés volt, mintha át se léptük volna az országhatárt. Úgy éreztük, otthon vagyunk.

2024.06.13.
Határtalanul 7. b - Erdély
2024.05.16.
Jelentkezés öregdiák Szent Norbert-napraTovább a hírlistához
Jubileum 100
2024.03.07.
Rend- és iskolatörténeti kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban

2024. február 29-én ünnepélyesen megnyitották a Gödöllői Királyi Kastélyban a „Premontreiek 100 éve Gödöllőn” című rend- és iskolatörténeti kiállítást.

2023.03.07.
A jubileumi időszak megnyitó ünnepsége
2023.03.05.
"Premontrei 100" - indul a jubileumi időszakTovább a teljes listához
Címkefelhő
Eseménynaptár